I. Célok

A turisztikai piac állandóan változó igényei hazánkban is újszerű megoldások bevezetésére sarkallnak, melyben fontos szerepet játszik a feltörekvő generáció innovatív gondolkodásmódja.

A Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány (székhely: 1011 Budapest, Szilágyi Dezső tér 1. 3/4; nyilvántartási szám: 20-01-0001187; a továbbiakban: „MTSZA”) munkájának egyik fókusza a modern magyar turizmus megteremtésének elősegítése.

Az MTSZA fókuszpontjaival összhangban, jelen turisztikai innovációs verseny (a továbbiakban: „Verseny” vagy „Pályázat”) célja a turizmus ágazat népszerűsítése, valamint az innovatív gondolkodásmód ösztönzése a felsőoktatásban résztvevő hallgatók körében, akik egyben a szakmai utánpótlást képviselik. Az MTSZA hisz a magyar felsőoktatásban résztvevő hallgatók újszerű látásmódjában, szaktudásában, valamint innovatív gondolkodásmódjában, melyet a Verseny által kíván ösztönözni és elismerni.

Hisszük, hogy a versenyelőny kialakításához, illetve megőrzéséhez elengedhetetlen az innovatív ötletek szakmai támogatása és piacra segítése. A digitalizáció és a digitalizációhoz kapcsolható innovációk a turizmus ágazatát is teljes egészében áthatják, hiszen az utóbbi években történt gyors ütemű fejlődéshez jelentősen hozzájárult a digitális technológia átalakulása is. Így, az MTSZA által életre hívott CheckINN márka célja egy olyan innovációs hub létrehozása, amely magába foglal mindent, ami kreatív és újszerű a turizmusban, elősegíti az ágazati értékteremtést és kapcsolatépítést.

II. A Verseny általános bemutatása

Az MTSZA az innováció iránti elkötelezettségével, a turisztikai vállalkozó szellem előre mozdításának érdekében meghirdeti a CheckINN elnevezésű Turisztikai Innovációs Versenyt a magyarországi felsőoktatásban résztvevő egyetemistahallgatók számára.

A nagyszabású Verseny keretén belül, a hallgatóknak 3 fős csapatokban lehetőségük van innovációs ötletüket benyújtani. A pályamunkák két fordulóban kerülnek kidolgozásra és bírálatra. Az első forduló során egy maximum 3 perces kreatív videót kell benyújtaniuk a csapatoknak, amelyben bemutatásra kerül a csapat, illetve az innováció (ötlet) rövid koncepciója (beadási időtartam: 2023.09.04-2023.10.08.) Az első fordulóban benyújtott pályaművek közül az MTSZA által delegált szakmai zsűri fogja kiválasztani a 10, második fordulóba továbbjutó projektet. A második fordulóban, egy maximum 20 oldalas, 10 MB méretű írásos dokumentumban kell részletezni az ötletet, amely dokumentum tartalmazza az innováció erőforrás igényeit, költségeit, potenciális piacméretet, profit és megtérülési lehetőségeit, marketing és kommunikációs lehetőségeit, illetve társadalmi/piaci hasznosságát (beadási határidő: 2023.12.17). A IX. pont szerinti szakértő bírálók (a továbbiakban: „Bíráló Bizottság”) által legjobbnak ítélt pályamunkák (összesen 2 csapat) 3.000.000 Ft (azaz hárommillió forint) pénzdíjazásban részesülnek.

A szakértő bírálók által legjobbnak ítélt pályamunkák nagyértékű díjazásban részesülnek.

III. A Versenyben résztvevő szereplők

1. A Versenyt meghirdető Fél:
Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány
Székhely: 1011 Budapest, Szilágyi Dezső tér 1., III. emelet 4. ajtó
Adószám: 18941610-2-41
Képviselő: dr. Princzinger Péter Gábor, a kuratórium elnöke

2. Pályázók köre:

A Versenyben mindazon nagykorú és cselekvőképes, nappali, esti, vagy levelező tagozaton tanuló, az Európai Gazdasági Térség tagállamának állampolgárságával vagy a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi I. törvény alapján a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személynek minősülő hallgatók vehetnek részt, akik hallgatói jogviszonnyal rendelkeznek valamely magyarországi székhellyel rendelkező egyetemen, illetve főiskolán és hallgatói státuszuk a 2023/2024 tanév őszi félévében aktív. A versenyben részt vehet alap, illetve mesterszakos hallgató is. A Versenyben résztvevők (a továbbiakban: „Pályázók” vagy egyes számban „Pályázó”) kizárólag háromfős csapatot alkotva, azaz három hallgatóból álló közös csapatban (a továbbiakban: Csapat) nyújthatnak be pályamunkát (a továbbiakban: Pályamunka) a Pályázatban való részvételre.

A Pályázóknak a Pályázatban való részvételre jelentkezéskor egyedi csapatnevet (a továbbiakban: „Csapatnév") szükséges megadniuk. A megadott egyedi Csapatnévként nem választható és használható olyan név, amely jelentéstartalmára és/vagy használatára nézve gyaníthatóan:

  • jogellenes (így különösen harmadik személy jogait, szerzői jogot, névjogot vagy más személyiségi jogát sértő), vagy
  • obszcén, közerkölcsöt sértő, gyűlöletet, vagy félelmet keltő, vagy
  • megtévesztő.

Ha az MTSZA megítélése szerint az egyedi Csapat név a jelen pontban foglalt követelményeket nem teljesíti, úgy MTSZA a Csapat nyilatkozattételre kijelölt tagját (a továbbiakban: „Csapatvezető”) 3 munkanapos határidő tűzése mellett a Csapat nevének megváltoztatására hívja fel. Ha a Csapat ezen határidőt elmulasztva a Csapatnevét a jelen pontban foglaltak figyelembevételével nem módosítja, úgy az MTSZA a Csapatot (és így a Csapatban résztvevő mindhárom Pályázót) a Pályázatban való részvételből a jelen kiírásban írtak szerint kizárhatja.

A Pályázó elfogadja, hogy abban az esetben, ha a pályázó Csapat bármely tagja nem felel meg a jelen pontban írott feltételeknek a Pályamunka benyújtásakor vagy a Pályamunka benyújtását követően, de legkésőbb az Eredményhirdetésig, a Csapat (és így a Csapatban résztvevő mindhárom Pályázó) a Pályázatban való részvételből a jelen versenykiírásban (a továbbiakban: „Versenykiírás”) írtak szerint kizárásra kerülhet.

Abban az esetben, ha adott Csapat vonatkozásában a Pályamunka benyújtását követően bármely olyan körülmény merül fel, amely alapján a Csapatnak a Pályamunka benyújtásakor meglévő tagjai közül bárki, akár a jelen Versenykiírásban írtak miatt vagy egyéb okból nem vehet részt, vagy nem tud részt venni a Pályázat további fázisában, a Csapat meglévő tagjai méltányossági kérelmet írhatnak az MTSZA részére annak érdekében, hogy a Csapat - és így a további Pályázók - részt vehessenek a Pályázat további fázisaiban. A kérelemben ismertetniük kell a fennálló helyzetet és azt, hogy csökkentett létszámban kívánnak-e a Pályázatban a továbbiakban is részt venni. Az MTSZA részéről ezen kérelmek elbírálására a kuratórium elnöke jogosult. Az MTSZA a kérelem átvételét követő 5 munkanapon belül írásban értesítést küld a Csapatvezetőnek a méltányossági kérelem elfogadásáról vagy elutasításáról. MTSZA a kérelmet indokolás nélkül is jogosult elutasítani.

IV. Pályamunkák témája

A Pályázók és így ennek megfelelően a Csapatok az alábbi kategóriákban nyújthatnak be Pályamunkát:

1. kategória:
Szállodaipar-vendéglátás

Kereskedelmi szálláshelyekhez, szállodákhoz, hotelekhez és vendéglátóegységekhez kapcsolódó innováció az alábbi területek egyikén:

  • Digitális és IT innováció
  • Szolgáltatás/termék innováció
  • Zöld innováció
  • Marketing innováció

2. kategória:
Aktív turizmus

Fizikai aktivitáshoz köthető, szabadidős tevékenységekhez (természeti turizmus, kulturális turizmus, sport turizmus, ökoturizmus stb.) kapcsolódó innováció az alábbi területek egyikén:

  • Digitális és IT Innováció
  • Szolgáltatás/termék innováció
  • Zöld innováció
  • Marketing innováció

A Csapatvezetőnek az első fordulóban meg kell adnia, hogy mely kategóriában és melyik területen szeretnének Pályamunkát benyújtani.

V. A verseny menete

1. forduló

A Pályázók feladata a turisztikai innováció bemutatása egy kreatív videó formájában, amely tartalma fókuszba helyezi az ötlet újdonságtartalmát, valamint a Csapat rövid ismertetését. A maximum 3 perc hosszúságú elevator pitch jellegű videó alapján a Bírálók pontozzák a beérkezett Pályaműveket, amely alapján eldől, hogy melyik az a 10 csapat, akik továbbjutnak a második fordulóba, ahol a mentorálás keretén belül lehetőségükben áll az ötletet részletesen kidolgozni.

2. forduló

A 2. fordulóba továbbjutott Csapatok lehetőséget kapnak arra, hogy az általuk kitalált turisztikai innovációt elmélyültebben vizsgálják, a koncepciójukat részletesebben kidolgozzák.

A Pályázók feladata, hogy az első fordulóban benyújtott ötletet részletesebben bemutassák, és kidolgozzák az ötlet megvalósításához szükséges erőforrás igényeket, költségtervet. A második fordulóban benyújtandó innovációs stratégiában szintén ki kell dolgozni az ötlet potenciális piacméretét, marketing és kommunikációs lehetőségeit, valamint a várható profit és megtérülését.

A második forduló végén, a díjátadó eseményt megelőzendően egy Pitch esemény keretén belül a Csapatoknak be kell mutatni a Pályamunkájukat, amely a végső pontszám részét képezi. A Pitch eseményen legalább 2 Csapattagnak részt kell vennie. Az élőben megrendezett eseményen az MTSZA által felkért Bírálók értékelik a csapatok prezentációját. A második fordulóban benyújtandó innovációs stratégia terjedelme maximum 20 oldal, mérete 10 MB méretű PDF dokumentum lehet.

A 2. forduló feladatához a pályázó Csapatok a Kiíróktól szakmai segítséget is kapnak. A 2. forduló ideje alatt minden továbbjutó csapat 1x1 óra (60 perc) mentorálásban részesül a turizmus területén, valamint további 1x1 óra (60 perc) felkészítésben részesül pitch tréner bevonásával.

A két mentorálás ideje közötti időtartamban a pályázó csapatoknak lehetőségük nyílik arra, hogy a második fordulóban leadni kívánt pályamunkájuk draft, tehát előkészületi verzióban feltöltsék a pályázati rendszerbe abból a célból, hogy a mentorok áttekinthessék azt és pontosabb tanácsokat adhassanak a végleges anyag elkészítését és leadását illetően a második mentorálás alkalmával.

VI. Pályamunka benyújtásának módja, Verseny közzététele

A Pályamunkák benyújtásának helyszíne és módja: meghatározott online rendszeren keresztül történik (a továbbiakban: Online Rendszer), amely az alábbi weboldalon érhető el: innovacio.check-inn.hu. Ez az Online Rendszer egy erre a célra speciálisan kialakított felület, mely lehetőséget biztosít a Pályamunkák benyújtására, majd a bírálatok elvégzésére és nyomon követésére.

A Versenyre történő regisztráció során a Csapatvezető regisztrálja a Csapatot azzal, hogy megadja a Csapat nevét, a Csapatban részt vevő másik két Pályázó e-mail címét, valamint az alábbi, saját személyes adatait:

  • Név:
  • Születési dátum:
  • Telefonszám:
  • E-mail cím:
  • Felsőoktatási intézmény neve (ahol aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezik és amely intézmény képviseletében a Pályamunkát be kívánja nyújtani)

MTSZA a Csapatban részt vevő másik két Pályázó – Csapatvezető által megadott – e-mail címére megküld egy, a Verseny regisztrációs felületére mutató egyedi linket, ahol a Csapatban részt vevő másik két Pályázó nyilatkozhat, hogy a Versenyen az adott Csapat tagjaként részt kíván-e venni. Amennyiben igen, a Versenyre történő regisztráció során a Csapatban részt vevő másik két Pályázó köteles

  • elfogadni a jelen Versenykiírást;
  • nyilatkozni arról, hogy a Csapatvezetőt a Csapat nyilatkozattételre jogosult tagjaként fogadja el;
  • megadni a jelen pontban meghatározott személyes adatait.

A Pályázó álnév, illetve obszcén, méltatlan név megadásával nem jogosult részt venni a Versenyen és a személyes adatai valódiságát az MTSZA felhívásra hitelesen, érvényes fényképes igazolvánnyal igazolni köteles. A nem valós adatokkal részt vevő Pályázókat az MTSZA kizárhatja a Pályázatból.

A Verseny első fordulójára elkészített Pályamunka benyújtása során a Csapatvezetőnek csatolnia kell a csapattagok aktív hallgatói jogviszonyát igazoló dokumentumot, valamint az egyes csapattagok által a jelen Versenykiírás I. sz. melléklete szerinti nyilatkozatát arról, hogy a benyújtásra kerülő Pályamunka vonatkozásában mindegyik Pályázó térítésmentesen és minden további díjkövetelés nélkül térben és időben korlátlan felhasználási jogot engedélyez az MTSZA részére, a jelen Versenykiírásban meghatározott feltételek szerint.

Az Online Rendszer struktúrájában követi a Pályázat tartalmi kiírásában meghatározottakat, a bírálatok egyszerű elvégzésének érdekében. Kizárólag azon Pályamunkák minősülnek benyújtottnak, amelyek határidőre beérkeznek (feltöltésre kerülnek) az Online Rendszerbe.

A passzív hallgatói jogviszony, illetve a hallgatói jogviszony esetleges szüneteltetése kizáró ok.

VII. A Verseny ütemezése, határidőkre vonatkozó információk


Tevékenység Dátum
A verseny meghirdetésének napja 2023.09.04
Első forduló, jelentkezési időszak 2023.09.04-2023.10.08
Első forduló, jelentkezési időszak lezárulta 2023.10.08 23:59
Első körös bírálat (továbbjut-e vagy sem) 2023.10.09-2023.10.22
Második forduló 2023.10.23-2023.12.17
Első mentorálás 2023.11.06-2023.11.10
Pitch felkészítés 2023.12.04-2023.12.08
Második forduló lezárulta 2023.12.17 23:59
Második körös bírálat 2023.12.18-2024.01.07
Pitch rendezvény 2024.01.16
Eredményhirdetés 2024.02.01


 A fent jelzett határidők bármely Pályázó általi elmulasztása jogvesztő jellegű.

VIII. Pályamunkák tartalmára vonatkozó előírások

A Pályamunkákat a fentiekben meghatározott Online Rendszeren keresztül az 1. kategória (Szállodaipar-vendéglátás) és a 2. kategória esetében (Aktív turizmus) az alábbi struktúra szerint várjuk:

Első forduló
„Elevator pitch”

  • A csapat és az ötlet rövid bemutatása egy maximum 3 perc hosszúságú „elevator pitch” videó keretében, amely alapján eldől, hogy az ötlet érdemes-e további kidolgozásra és továbbjut-e a második fordulóba. A videónak tartalmaznia kell a csapat rövid bemutatását, az innováció rövid bemutatását és az ötlet rövid koncepcióját.
  • Maximum 3 perc hosszúságú videó


Második forduló
Innovációs stratégia

Üzleti modell, amely tartalmazza:

  • az innováció erőforrás igényeinek, költségeinek meghatározását
  • a kitalált termék/szolgáltatás működésének részletezését
  • az ötlet társadalmi / piaci hasznosságát
  • potenciális piacméretet
  • profit és megtérülési lehetőségeit
  • marketing és kommunikációs lehetőségeit
  • Maximum 10MB PDF

A Csapat minden egyes Pályázója egyénileg és csapatként is szavatolja és garantálja, hogy sem a Pályamunka, sem annak egyetlen eleme, sem a Pályamunkában felhasznált bármely dokumentum, kép, videó stb. nem sérti harmadik személy szellemi alkotáshoz fűződő vagy egyéb jogait, jogos érdekét.

A Csapat minden egyes Pályázója szintén szavatolja, hogy olyan ötlet nem kerül benyújtásra, amely már más platformon díjazásra, valamint nagyközönség előtt bemutatásra került, illetve olyan ötlet nem nyújtható be Pályamunkaként, amely már beadásra került bármelyik CheckINN Innovációs Versenyen 2019-től kezdődően.

A Csapat minden egyes Pályázója kötelezettséget vállal arra és elfogadja, hogy abban az esetben, ha megszegi a fenti bekezdésben foglalt szavatosságát és garanciát, jelen versenyből automatikusan kizárásra kerül. A Pályázók ezen túlmenően vállalják, hogy amennyiben a Pályamunkájuk bejut az elbírálás második fordulójába, felkérésre részt vesznek és szerepelnek azon a videófelvételen, amelyet az MTSZA készít és nagyközönség előtt levetít a 2024. február 1. napján megrendezésre kerülő díjátadó eseményen.

IX. Pályamunkák elbírálása

A Pályamunkák elbírálása két fordulón keresztül történik. Az első forduló során kiválasztásra kerülnek azok az ötletek, amelyek további kidolgozásra érdemesek, és továbbjutnak a második fordulóba.

Minden egyes Pályamunkát az MTSZA által felkért és alábbiakban meghatározásra kerülő bírálók (a továbbiakban: „Bíráló” vagy „Bírálók”) bírálnak el. Az egyes Pályamunka elbírálása során nem lehet Bíráló az a szakember, aki az adott Pályamunkát benyújtó Csapat felsőoktatási intézményében bármely jogviszony alapján oktatással kapcsolatos tevékenységet végez a 2023/2024. tanév őszi félévében. A Bíráló köteles ezen összeférhetetlenséget azonnal jelezni az MTSZA felé.

A második forduló esetében minden továbbjutó Pályamunkát három Bíráló bírál el és Bírálónkként egy Pályamunka összesen legfeljebb 70 pontot kaphat, mely az 1. kategória (Szállodaipar-vendéglátás) és a 2. kategória (Aktív turizmus) esetében az alábbiak szerint részleteződik:

Első forduló bírálata

Megnevezés Pontozási skála
Innováció pontos leírása, bemutatása 0-10 pont
Ötlet újszerűsége, innovációs tartalma 0-10 pont
Az innováció fenntarthatósága 0-10 pont


Második forduló bírálata

Megnevezés Pontozási skála
Üzleti modell 0-30 pont
   az innováció erőforrás igényeinek, költségeinek meghatározása    0-5 pont
   a kitalált termék/szolgáltatás működésének részletezése    0-5 pont
   az ötlet társadalmi / piaci hasznossága    0-5 pont
   piacméret meghatározása    0-5 pont
   profit és megtérülés    0-5 pont
   marketing és kommunikációs lehetőségek    0-5 pont
Pitch 0-10 pont


Az MTSZA minden Csapatot az Online Rendszeren keresztül értesít arról, hogy a Csapat Pályamunkája bejutott-e az elbírálás második fordulójába, illetve, hogy a Csapat Pályamunkája milyen eredménnyel zárult.

X. Bírálók

Az MTSZA olyan szakembereket kér fel a Pályamunkák elbírálására, akik képesek az innovációt különböző aspektusaiban értékelni, többek között a szállodaipar, a turizmus-gazdaságtan, a közgazdaságtan, az IT/számítástechnika és a design-művészet területéről.

Az MTSZA által Bírálónak felkért személyek kötelesek az értékelés megkezdését megelőzően írásban nyilatkozni, hogy mely felsőoktatási intézményben végeznek bármely jogviszony alapján oktatással kapcsolatos tevékenységet a 2023/2024 tanév őszi félévében. Nem lehet Bíráló adott Pályamunka kapcsán az a szakember, aki a Pályamunkát benyújtó Csapat felsőoktatási intézményében bármely jogviszony alapján oktatással kapcsolatos tevékenységet végez a 2023/2024 tanév őszi félévében.

Az MTSZA a Bírálók személyéről és számáról a beérkezett Pályamunkák függvényében dönt.

XI. Díjazás

Az 1. kategóriában (Szállodaipar-vendéglátás) valamint a 2. kategóriában (Aktív turizmus) az elbírálás utolsó fordulójában legmagasabb pontszámban részesülő Pályamunkát benyújtó Csapat összesen nettó 3.000.000 Ft, azaz hárommillió forint díjat kap ösztöndíj formájában. A Csapat tagjai ezen díjra egymás között egyenlő arányban jogosultak. Amennyiben egy kategóriában nem jut tovább Csapat a második fordulóba, úgy abban a kategóriában nem kerül díj kihirdetésre.

XII. Eredményhirdetés

Az eredmények közzétételére az Online Rendszerben kerül sor 2024. február 1. napjáig. Az eredmények nagyközönség számára történő kihirdetésére az MTSZA a – járványhelyzettől, illetve a jogszabályok adta keretektől függően – díjátadó eseményt szervez. A díjátadó esemény esetleges megtartásáról és annak részleteiről az MTSZA a Pályázat egyéb közleményeivel azonos nyilvánosságot biztosítva tájékoztatja a Pályázókat.

XIII. Kizárás

Az MTSZA jogosult arra, hogy a Pályázat bármely fázisában bármely Pályázót kizárjon a Versenyből, ha az megszegi a jelen Versenykiírásban foglaltakat vagy olyan magatartást tanúsít, amely jelen Pályázat céljával, akár a Pályázat, akár az MTSZA szellemiségével össze nem egyeztethető.

Pályázatból ki vannak zárva az MTSZA munkavállalói és egyéb, az MTSZA-val munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló személyek, a Bírálók és ezen személyek Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 8:1. § (1) bekezdés 1. pontjában meghatározott közeli hozzátartozói, valamint a Pályázat lebonyolításában részt vevő egyéb közvetlen közreműködő személyek és azok közeli hozzátartozói.

XIV. Egyéb rendelkezések

Minden egyes Pályázó köteles legkésőbb a Pályamunka benyújtásakor írásban nyilatkozni az az MTSZA felé, hogy a jelen Versenykiírásban írtakat elfogadja, tudomásul veszi és magára nézve kötelezőnek ismeri el.

A Pályázó tudomásul veszi, hogy ennek elmaradása esetén az MTSZA a Pályázót (és így adott esetben a teljes Csapatot) bármikor kizárhatja jelen Pályázatból.

A Pályázó tudomásul veszi és elfogadja, hogy a Pályamunka benyújtásával a benyújtásra kerülő Pályamunka vonatkozásában térítésmentesen és minden további díjkövetelés nélkül valamennyi felhasználási módra és médiára vonatkozó, térben és időben korlátlan, allicenciába adható, nem kizárólagos felhasználási engedélyt és átdolgozási jogot biztosít az MTSZA részére azzal, hogy a Pályázót természetesen megilleti a neve feltüntetésének joga. A Pályázó tudomásul veszi azt is, hogy az MTSZA jogosult arra, hogy ezen felhasználási és átdolgozási jogot harmadik személyre ruházza át. A Pályázó felelősséget és jogszavatosságot vállal azért, hogy harmadik személynek nem áll fenn olyan joga, amely a Pályamunka jelen bekezdés szerinti felhasználását korlátozná vagy kizárná.

A Pályázó tudomásul veszi és elfogadja, hogy Pályázó nevére hivatkozást, az MTSZA által vagy az MTSZA megbízásából harmadik személy által a Pályázóról jelen Pályázattal összefüggésben készített kép- és/vagy hangfelvételt és ennek átdolgozását is az MTSZA időben és térben korlátlanul felhasználhatja a Pályázat vagy annak tevékenységének bemutatására, népszerűsítésére.

A Pályázó tudomásul veszi és elfogadja, hogy a jelen Pályázat keretében a hatályos jogszabályok szerint fizetendő adókat és járulékokat, az MTSZA fizeti meg a hatóságok felé.

A Pályázó a Pályamunka benyújtásával kötelezettséget vállal arra, hogy elfogadja és tudomásul veszi a Pályázat elbírálásában résztvevők, az MTSZA és a Bírálók döntését.

Az MTSZA kifejezetten fenntartja a jogát, hogy a jelen Pályázat feltételeit alapos indokkal módosítsa (ideértve a Pályázat esetleges visszavonását is), illetve azt, hogy ne hirdessen nyertes Pályázót. A Pályázat feltételeinek alapos indokkal történő módosítása esetén a Pályázókat megilleti a jog, hogy a Pályamunkájukat indokolás nélkül visszavonják és a Pályázatuktól indokolás nélkül elálljanak. Az erre a döntésre vonatkozó tájékoztatást az MTSZA a Pályázat egyéb közleményeivel azonos nyilvánosságot biztosítva közzéteszi.

A Pályázatban való részvétel önkéntes és ingyenes. A Pályázattal kapcsolatos felelősségkorlátozások és felelősségkizárások az alkalmazandó jogszabályok által megengedett mértékben érvényesülnek.



Budapest, 2023. szeptember 4.

Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány

képviseli: dr. Princzinger Péter, a kuratórium elnöke